A zenéről
A lakosság bonyolultabb zenei igényeit a táncmulatságokban, lakodalmakban, keresztelőn stb. itt is a cigányok elégítették ki. Az utóbbi évszázadokban neves cigányzenész dinasztiák szolgálták és alakították a zenei közízlést. Például a tiszaújlaki Murzsa és Csűri családok. Ma azonban egy komplett zenekart sem találtunk már. Aki muzsikál, az a nagyvárosokban (Ungváron, Munkácson), vagy feljebb a Tiszán a régi koronavárosokban (Huszt, Técső) lévő resztoránokban játszik, teljesen felhígult, vegyes repertoárt. Mások, mint jól kvalifikált komolyzenészek, még távolabb keveredtek a volt birodalomban,. A magyar falvakban a hatvanas években, rendelettel szüntették meg a kocsmai muzsikálást. Azóta is minden étteremben, kávézóban gépzene szól, nyugati, vagy jobb esetben magyar slágereket bömbölve. A fiatalabbak megpróbálták az elektromos hangszerekkel való modern együttesi zenélést, de a hangszerek drágasága, illetve beszerzésük nehézsége miatt ez a lehetőség is elsikkadt. Úgyhogy ezek a dinasztiák mára - kimondhatjuk bátran - felhagytak a muzsikálással, mindenki más megélhetés után nézett. Régen ezek a cigánybandák ragyogóan ismerték a környékbeli, de még a távolabbi falvak zenei igényeit, sőt azt is tudták sok faluban, hogy személy szerint kinek mi a nótája. Ha most meghallgatjuk Murzsa Gyula játékát, aki az utolsó olyan prímás aki még végigmuzsikálta a második világháború előtt a Tiszán túl és innen számtalan magyar falu lakodalmát, a következőt tapasztaljuk: játékánál érződik a magyarországi nagyok, az etalonok bravúrra törekedése, de jól kivehetők azok a stílusjegyek, melyek a falusi tánc alá muzsikálót jellemzik. Ezek röviden: a mértéktartás és a fegyelem. Futamaival nem dönti fel a zene feszes ritmusát, kerüli az éttermi zenészek émelygős glissandóit, hangsúlyozásával a metrumot erősíti. Nem dinamikázik, nem él kacifántos kádenciákkal, díszítése egyszerű és nem vibrálja agyon a hangokat, noha a technikai felkészültsége mindezt lehetővé tenné. A számára szinte primitívnek számító dallamoknál - (pl. Szól a fügemadár...) - sem hagy fel a fegyelmezett játékmóddal. Ahogy ő harmonizálná a dalokat régi stílusban - mert azt is megmutatta, - az az erdélyi vonós zenekarok egyszerűségével rokon. Nem burjánzik túl a kíséret önálló életre kelve a szűkített-, bővített-, szeptin-akkordoktól a kvintkörön végighömpölyögve. A legalapvetőbb dúr-, moll-funkciókat használja a hangszer lehetőségei adta fordításokban, ritkán szeptin-akkordokat. A harmonizálásnak ezt a puritán módját tapasztaltuk Murzsa Dezső cimbalmosnál is, mikor összehoztuk a nagypaládi bandával.
Ezek a professzionista cigányzenekarok a következő felállásban működtek: egy vezetőprímás, egy terces, egy brácsás vagy kontrás, egy cimbalmos, egy klarinétos, egy nagybőgős, olykor még egy csellóval kiegészülve. Ez a klasszikusnak mondható formáció az idők folyamán egyre zsugorodott. Praktikussági okok miatt először a cimbalom maradt ki, azt felváltotta a harmonika. Majd a nagybőgő, melyet felváltott a dob. Később, a felesleges vonósok és a klarinét is elmaradtak. Így maradt a legalapvetőbb hármas felállás, ami még zenekarnak tekinthető: a hegedű (huzla), harmonika (baján) és a cintányérral felszerelt nagydob (buben). E két véglet között számtalan változat létezett és létezik, néha szaxofonnal, vagy kis, nyakba akasztós kiscimbalommal keverve.
Cigányzenészek hiányában kedvtelésből gyakran maguk a földművesek is alakítottak zenekart, ez volt az ún. magyarbanda. Fül után tanulgattak a hangszereken, hárman-négyen összeálltak és nem hivatásszerűen muzsikáltak akár bálokban, akár lagzikban is. Ilyen volt például Öregakliban Szántó János zenekara, aki a 70-es években ma már csak magában hegedülgetett néha. Szolgálatukért nem kértek fizetséget, s a nép ezzel a zeneszóval is beérte.
A cseh időkben alakultak meg a területen az első fúvószenekarok és rezesbandák. Sok helyen ezek látták el zenével a parasztságot a táncos mulatságokon is, de csak ha nem volt cigányzenekar. Ezen a vidéken valahogy nem váltak igazán népszerűvé, talán harsányságuk és nagy létszámuk miatt. Az a dallamkészlet, melyet a mulatságokban játszani kellett, harmonizálása és stílusa miatt nehezen volt hangszerelhető egy ilyen hangszeregyüttesre, ahhoz már szakember kellett. Ezért, aki tehette, mint dallamhangszeren játszó rezes, próbált inkább elhelyezkedni valamelyik magyarbandában. Ilyen az aknaszlatinai Rusznák Kálmán zenekara például.
Fosztókat, dohánysimítókat, lekvár főzéseket átdaloltak egy szál citera vagy szájharmonika kíséretében, mint például Szőlősgyulán. Régen minden faluban több jó citerás is volt, manapság azonban csak egy-két öreget sikerült rávennünk, hogy elővegye és felhangolja a hangszerét. 1971-ben Aklihegyen még találtunk egy eperfából készített vályúciterát, de az ritkaságszámba ment már akkor is. Általában keményfa tőkés, egykótás, diatonikus dobozciterákkal találkoztunk, egyszerű, díszítésmentes példányokkal. Ritkábban kishasú és csikófejes formát is találni. Libatollal, vagy tehénszarvból vékonyított pengetővel játszanak rajta. A nagypaládi Bak Elemér játéka példázza talán legjobban a vidékre jellemző játékstílust.
A harmonikafélék közül az orosz gyártmányú bajánt, azaz a gombosharmonikát leginkább az ukránok és románok használják. A magyar nem szeret, vagy inkább nincs ideje megtanulni ezen játszani. Ők a tangóharmonika cseh, német, orosz változatain muzsikálnak. Viszont Visken igen népszerű volt a magyarok körében is egy cseh gyártmányú gombosharmonika, az ún. törekmuzsika. A harmonikának ez egy diatonikus fajtája. Négy-öt ember is él még aki tudott rajta játszani, de mára már elfelejtettek. Hangszerük még megvan, de hangfelvételt egyikőjükkel sem tudtunk készíteni.
A magyar cigányzenekarok és parasztbandák cimbalma a közismert pedálcimbalom. Olykor használták pedál nélkül is, sőt több helyen utaltak arra, hogy régebben voltak nyakba akasztós változatok is. Akkor zenéltek vele, ha messzire kellett utazni, vagy menet közben kellett játszaniuk. Néhány cigányzenész família még rendelkezik ilyen hangszerrel, gyerekeiknek kezdő-gyakorló hangszerként őrzik. A kisebb húrkészletű, primitívebb, nyakba akasztós kiscimbalom ma inkább a Kárpátokban beljebb élő ruszinok és románok közkedvelt hangszere. A Csernavec Jóska vezette Técsői Bandának van ilyen. A dallam egyszerűsített változatát játszák rajta, s az olyan hangnemekben, ahol nem játszható a dallam, két-három hangos ostinato kíséretre váltanak át.
Magyar furulyást már csak Aklihegyen találtunk, akinek egy műanyag, nyolclyukú blockflötéje volt. Gacs Pista bácsi régi, hatlyukú pásztorfurulyáját eltüzelték, s már nem volt hajlandó nekünk játszani még hegedűs kollégája unszolására sem. A régi furulyás pásztorok kihaltak, hangszereik elkallódtak. Az ruszinok viszont virtuóz módon kezelik a szopilka nevezetű, 6-8 lyukú, fából vagy fémcsőből készített furulyafélét. Szopilkással Sósújfaluban és Ökörmezőn készítettünk felvételeket.
A hegyvidéki ruszinság pásztorainak manapság már ritka hangszere a havasi kürt, vagy trembita. Fülöpfalván és Ökörmezőn találtunk még olyan férfiakat, akik mg tudják fújni és ismerik is a jelzéseket.
Igen közkedvelt gyermek-, sőt tánckísérő hangszer volt a ruszinoknál a dremba, vagyis a doromb. Kovácsmesterek készítik még ma is több helyen. Ökörmezőn és környékén hallottunk dorombjátékot.
Sajátságos hangszer a máramarosi románok zongurája. Ez valójában egy dúr akkordra hangolt háromhúrú gitár, mely kizárólag a hegedű kíséretére szolgál. A főleg tonális melódiák hangnemi megtámasztása mellett a dob ritmusképleteit erősíti.
Sajnos a hangszeres zenekultúra az alkatrészellátás és a szegénység miatt egyre jobban sorvad. Legelemibb tartozékokat nem lehet évek óta kapni. Húrokat, fúvós billentyűzetre párnákat, nádat, vonószőrt, gyantát, hegedűlábat és kulcsokat nálunk láttak hosszú ideje először. A hangszerkészítés és javítás mint szakma elhalt, pedig a házi barkácsolgatás sok esetben nagyon lerontja a hegedű vagy a klarinét hangját. Az zeneszerszámok rossz állapota bizony kihallható a felvételekről is.
A kárpátaljai magyarság énekes kultúrája a szatmárival rokon. Újabbkori szlovák, ukrán vagy más idegen hatás egyáltalán nem érződik rajta. A jobbára új stílusú csárdásdallamok mellett sok szép archaikus pásztor- és katonanótát ismernek a férfiak. Érdemes lenne külön monográfiát szentelni a nagypaládi Pisák Andrásnak, aki átszellemült éneklésével a juhászélet nyomorúsága és derűje iránti őszinte beleélő képességével a múltszázad alföldi pásztor- és betyárvilágát tudja idézni.
Az idősebb asszonyok sok gyerekjáték dalt, találós kérdést, mondókát, kiszámolót ismertek még a 25-30 évvel ezelőtt. Az 1900 körül születettek a 70-es években még rontó-gyógyító ráolvasásokat, népi imákat is magnóba tudtak mondani. A terület balladáit Vári Fábián László gyűjtötte össze. A mesevilág sokszínűségét már sok szép gyűjtemény reprezentálja, mely elsősorban Penckóferné Punykó Mária érdeme. Érdemes lenne még a falvak eredetéről, neveinek magyarázatáról szóló történeteket is valakinek feljegyezni. Az egyházi ünnepekhez kapcsolódó népszokások manapság újraélednek. Így a közeljövőben arra is lesz lehetőség, hogy e vallási tekintetben sokszínű vidékről egészen sajátos variánsait ismerjük meg hagyományainknak. A lakodalmaknak virágzó költészete volt. A vőfélyverseket Beregdédán Perpék István hiánytalanul szavalta mikrofonba. Ugyanazt hallottuk majdnem teljességében a beregdaróciaktól. Tiszaágteleken kézírásos változatát is megkaptuk.
Kiss Ferenc